Maxen a megállóban

A buszmegállóban vagyok. Várakozom. Mellettem emberek állnak. Mindannyian a buszt várjuk. Bár csak jönne! - sóhajt mellettem valaki. Unatkozom. Az emberek nézelődnek, végig mérik a várakozókat. Én is. Nem érdekel senki, én se érdeklek senkit. Már régóta várok, de nem jön a busz. Kezdek ideges lenni, elindulhatnék gyalog, de akkor az eddigi várakozásom hiába való volt, s ha most el is indulnék, s hátam mögött hagynám a megállót és a megviselt tekinteteket, akkor jönne a busz, amire mindig is vártam. Maradok és várok tovább.

A buszmegállóban vagyok. Várakozom. Mellettem emberek állnak. Mindannyian a buszt várjuk. Bár csak jönne! - sóhajt mellettem valaki. Unatkozom. Az emberek nézelődnek, végig mérik a várakozókat. Én is. Nem érdekel senki, én se érdeklek senkit. Már régóta várok, de nem jön a busz. Kezdek ideges lenni, elindulhatnék gyalog, de akkor az eddigi várakozásom hiába való volt, s ha most el is indulnék, s hátam mögött hagynám a megállót és a megviselt tekinteteket, akkor jönne a busz, amire mindig is vártam. Maradok és várok tovább.

A távolban egy pont növekszik. Egy busz jön...egy egész konvoj! Megrémülök! Csak egy egyszerű buszt vártam! A forgalom hatalmas lett. Sok busz megáll, mégse szállok fel. Várok tovább. Aztán begördül egy. Kitárja ajtaját. Vár, felszálljak-e. Régen már láttam ezt a buszt. Bátor leszek, felszállok.

A busz elindul. Csalódok. A sofőr is csalódhat. Túl messze ültem le tőle. Megáll, s leszállok. Nem váltottam jegyet...szerencsére. Épp hogy visszaérek a megállóba már ott egy másik busz. Felszállok. Teszek egy kört vele, majd ugyan ott le is tesz. Azt mondja a sofőr, hamarosan visszajön és hazavisz. Hiszek neki.

Órák telnek el. A buszok jönnek és mennek, de én tovább várok a megállóban. Az emberek már mind elmentek, vagy újak jöttek. Nyüzsög körülöttem mindenki, egyként lélegzik a tömeg, miközben én kapkodom a levegőt. Leülök az útpadkára. Várok tovább. Valaki odalép hozzám.  Rám néz, rám mosolyog. Visszanézek, vissza mosolygok. Kinyújtja a kezét. Elfogadom. Azt mondja, sétáljunk, míg jön a busz. Gyáván mosolygok, s elindulok vele.

Magabiztosnak látszom, pedig ez csak egy séta. Peregnek a percek és az órák. Észre sem veszem, de már be is sötétedett.  Félek a sötétben. Megszorítja a kezem, aztán megáll. Visszajutottunk a buszmegállóba. Dudaszó hallatszik. Megfordulok. A busz, amire vártam, visszajött. El akarok köszönni a fiútól, de már nincs ott.

Felszállok a buszra. Közel ülök le a sofőrhöz. Arra számítok, egy igazán tartalmas és érdekes utam lesz hazáig. Tévedek. Hirtelen indulunk el, de céltalanul hajtunk bele a sötétbe. Kicsit aggódom. Kapkodunk. Elmosódnak a fények, ahogy a busz kering a sötét utakon. Már nem tudom merre vagyunk, azt se tudom, merre akarok menni, hogy merre kellene mennem, csak azt tudom, vissza akarok jutni a megállóba. Valami húz vissza, valami, amiről nem tudom megmondani, mi az.

A busz hirtelen fékez. Révedtem a sötétségbe, így későn ocsúdok.  Beverem a fejem a korlátba. Fáj. A buszmegállóban vagyok ismét. Leszállok a buszról. Csak egy kósza biccentés a sofőrtől, melyet hasonlóval viszonzok. Siet, nem várja, hogy szavakat mondjak ki, azt se, hogy csak megformáljam a számmal. Hideg van. Egyedül állok a sötét megállóban. A távolodó busz fényei lassan összemosódnak a város tompa zajával. A közelben sehol senki, mégis annyira élőnek hat ez a környezet, mint reggel, mint a világosban, mint amikor körbevesz a tömeg. Mégis egyedül vagyok. Zsebre dugom a kezem, s várok. Talán reggelre otthon leszek.

Valaki megáll mellettem.Megkérdezi, haza kísérjen-e? A hang felé fordulok. A srác az. Bólintok. Elindulunk.

Érzem, hogy hazafelé közeledünk. Halkul a tompa város hullámzó sötétsége. Gondolkodom, majd oldalra pillantok. Egy szempárral találkozik a tekintetem. Megkérdezi, megfoghatja-e a kezem. Hideg van, vajon hagyjam, hogy a bal kezem fázzon, miközben a jobb bent pihen a zsebemben? Lassan kihúzom az ujjaim számára biztonságos zsebből. Megszorítja és megyünk tovább.

Reggel van. Kinyitom a szemem. Haza értem, aludtam, felébredtem.  Egy mosoly fogad. A saját mosolyom...vagy mégse. A bal kezemre pillantok. Bátor voltam.

 

xoxo Maxen

2009.11.23. | 5 komment | Címkék: énblog élet én döntés csók érzések érzés történetem

süti beállítások módosítása