2014.10.29

 

Néha hatalmas gombóc nő a torkomban, összeszorul a szívem és minden porcikám megremeg, az ujjamban érzem a fájó bizsergést. Hihetetlenül rossz itt ülni és várni, hogy legyen valami.

Elegem van ebből a kietlenségből, ami körbe vesz, mintha valami sivatagban ülnék és várnék, hogy megment valaki, mielőtt szomjan halok, el kell menne pár napra, talán Frankfurtba. Elutazom, jól érzem magam és rövid időre mindent el fogok felejteni, nem lesz mögöttem és előttem semmi, csak én leszek. Én.

Aztán visszajövök, összecsomagolok és elmegyek, jó messzire. Úgy érzem, csak a menekülés segíthet, hogy tovább lépjek. Nincs mivel szembe néznem, nincs miért harcolnom, legalábbis ezt a kártyalapot már nem nekem osztották le. Itt sincs helyem, nincs maradásom - egyedül biztosan nincs. Ezt gondoltam 2012-ben, amikor visszaköltöztem, tudtam ezt 2013-ban, amikor elmentünk.

Hogy mi változott azóta? Pontosan tudjátok, itt ül mellettem az a fránya Magány minden egyes nap és jól a pofámba röhög, és közben azt mondja, jó voltál, de lehettél volna jobb is. De én ez vagyok, én csak ennyit tudtam adni, talán most már többet is tudnék, hiszen volt oka ennek a különválásnak, ezek azok az okok, amiken ha tudok, még időben változtattam volna. Ezek azok az okok, amiket a jövőben már nem követek el. Nem akarok többé magányos lenni, vagy szomorú, nem akarom, hogy a párom az legyen, hogy hiányoljunk valamit az életből.

Én most mindent hiányolok, ami volt és ami elveszett.

Hiányzik, hogy sálat tekerjek a nyakam köré és kimenjek sétálni a folyópartra. Hiányoznak a parkok és a madarak, amiket a megmaradt kenyérrel etettünk. A futás a hűvös szélben. Hiányzik, hogy bármikor leüljek és körbenézzek magam körül. Hiányzik, hogy beszélgessek, hogy megosszam a gondolataimat és az érzéseimet. Hiányzik a kövek dobálása a vízbe, a nevetés és a mosoly. Hiányzik a sushievés a parkban. Hiányzik, ahogy a keze az arcomat simogatta. Hiényzik a puha test, amit átöleltem, az erős kéz, ami átölelte a derakamat. Az illat, amit lefekvéskor mélyen magamba szívtam. Hiányzik.

Ezért kell elmennem.

2014.10.29. | komment |

süti beállítások módosítása