Hamarosan eljön Pupák születésnapja. Gondoltam, kiteszek magamért, s meglepem egy vacsorával. Csütörtökön azonnal elmentem bevásárolni, megvettem az alapanyagokat, s siettem haza.
Hamarosan eljön Pupák születésnapja. Gondoltam, kiteszek magamért, s meglepem egy vacsorával. Csütörtökön azonnal elmentem bevásárolni, megvettem az alapanyagokat, s siettem haza.
Jócskán el voltam maradva a munkával is, de úgy döntöttem, inkább nem alszom. Gyümölcs levest csináltam, ananászos csirkével és narancsos gyümölcstortával. Korábban is főztem neki, minden reggel készítek reggelit, de azt akartam, hogy ebben legyen valami különleges. Sose sütöttem vagy főztem egyedül ilyen nagy hévvel és izgalommal. Számos esetben kellett rögtönöznöm. Például nincs tortaformám...így celofánból alakítottam ki egy formát. Áldom a művész kezeimet, hogy csak egy csipetnyi kilengés volt benne. És annak ellenére, hogy számtalan kreatív ötlet és eltévesztett lépés volt a folyamatban, kellően finom lett. Igaz, én jobbra számítottam, de amikor péntek este meglátta...reméltem, hogy kicsit meghatódik. De azt hiszem, túl sokat vártam. Kicsit csalódtam, mert nagyobb lelkesedésre számítottam tőle. Főleg azok után, hogy elmondta, én voltam az első, aki sütött főzött, vagy egyáltalán reggelivel meglepte (vagy legalábbis ehető étellel).
A tortát pedig az est csúcspontjának tartogattam. Sajnos nem tudtam gyertyát venni, mert azokat a számokat már mind elvitték a boltból, máshova meg már nem volt erőm menni...hiánygazdaság, meg válság, meg ilyenek...
Éreztem, hogy örül és meghatódik...na jó, nem éreztem, túlságosan beleéltem magam, s túlságosan sokat vártam. Azt hiszem kicsit tényleg önző voltam, mert a célom nem csak az volt, hogy Pupák örüljön, hanem az is, hogy megveregesse a vállam...vagyis, szorosan magához öleljen, s mondjon valamit, amit még soha. Meg is ölelt, hosszan és szorosan, és megköszönte. De én azt akartam, hogy tényleg, nézzen a szemembe, hogy látszódjon rajta a meglepetés, a meghatottság, valami, ami mindazt értékeli, amit én előző nap este tettem, hogy alig aludtam, hogy nagyon fáradt voltam a pénteki megbeszélésen és az irodában is.
Mindenesetre szerettem volna adni valamit, hogy érezze, hogy mit érzek. Mivel többször felemlegette, én nem mondom ki, "szeretlek". És igaza van, de ez egy degenerációm, hogy nem mondok ki szavakat, hogy leírom azt, amit el is mondhatok. Megpróbáltam így elmondani, s annak ellenére, hogy azt írtam, nagyobb lelkesedést vártam, remélem, vagyis sejtem, és inkább tudom, hogy ez tényleg nagyon nagy tett volt tőlem, hogy még jobban belopjam magam a szívébe.
Kusza dolgokat írok, megcáfolom önmagam, de igyekszem megfelelni mindenkinek. Az, hogy órákig sütöttem, ezt mutatja, azt, hogy igyekeztem rácáfolni arra, hogy azt higgye Pupák, a reggeli a maximum, amit adni tudok. Most már tudja, nincs előttem akadály, ha valamit igazán szeretnék megvalósítani, azt meg fogom valósítani, amit igazén szeretnék megcsinálni, azt meg is fogom. Egyszerűen nem ismerek lehetetlent, s ha most nem úgy nyűgöztem le, ahogy szerettem volna, hát le fogom nyűgőzni majd a legközelebbi alkalommal!
xoxo Maxen
