Kedves Olvasóm!
Az elmúlt évek alatt kitárulkoztam, megosztottam örömömet, bánatomat és véleményemet. A mai napon viszont elköszönök.
Egy új és hosszú út vár rám. A barátom, akit Pupákként ismertetek és én különköltözünk. Lezárjuk azt a több, mint 3 és fél évet, ami mögöttünk van és immár egyedül folytatjuk az utat. Hogy mi lesz ezután? Nem tudom. Kicsit megtörtem, de készültem erre. Éreztem, hogy lassan elmúlik az az érzés, amit szerelemnek hívunk. A helyét felváltotta a szeretet, a törődés és a ragaszkodás. Bánom, hogy nem adatott meg még több ebből a remek 3,5 évből. Hol van az a 25 év, amire terveztünk? :)
Boldog vagyok, mert egy nagyon jó embert ismertem meg, egy értékes, szeretnivaló embert. Olyat, aki mindig mellettem állt, mellettem állt, amikor más nem, amikor megvívtam a csatáimat, amikor bátosnak kellett lennem, amikor összetörtem, amikor új kalandba kezdtünk, akkor, amikor dinnyét ettünk a tengerparton. Fogtam a kezét, amikor a repülőnk légőrvénybe került és ő félt. Megvédett, amikor mások támadtak.
Szeretett. Talán még most is szeret, csak máshogy.
Kedves Olvasóm! Félek, hogy mi lesz ezután. hazudnék, ha azt mondanám, nincs ötletem. Egy nagyon kedves barátom mondta azt, hogy ez talán egy új kezdete, hogy az évek alatt mindig mondogatott külföldre költözés ezzel veszi kezdetét és maradjak erős és bátor.
Az elmúlt 3,5 évben mindig bátor voltam, mindig erős voltam, mert itt volt a társam. Most ez megváltozik.
Emlékeztek még, amikor beledobtam a kavicsot a Dunába, amit a rosszul siekrült randin találtam? Másnap találkoztam Pupákkal, aztán újra találkoztunk és végül összefonódott az életünk.
Emlékeztek, amikor azt írtam, hogy mikor szerettem belé? Amikor a ferenckörúti lakás ajtajában állt, a szürke sapkája volt rajta, a kék dzsekije, farmerbe, a kezében pedig azt a kis fekete sporttáskát szorította. Én voltam a menedéke, akihez minden bajban védelmet talált. Aztán összeköltöztünk és túl éltük az első igazi válságunkat, az új és szokatlan környezetet. Néhány hét, talán 2-3 hónap alatt túljutottunk ezen, megerősítettük a kapcsolatunkat és még szorosabban, még nagyobb tűzzel vetettük bele magunkat a közös jövőbe.
Aztán jött London, egy új és nagy ugrás, ahonnan visszajöttünk. Én összetörtem, de ő erőt adott. És most itt vagyunk.
Úgy érzem ebben a pillanatban, hogy sohase voltam még ennyire egyedül, ennyire magányos, ennyire sebzett. Imádtam ezt a 3,5 évet, teljes szívemből szerettem és még most is szeretem Pupákot. Most úgy érzem, egy apró kis emberke ül a lelkem mélyén és azon gondolkodik, hogy mit csinál majd Ő, ha otthon ül a szobájában egyedül, ki fogja simogatni, ha majd egyedül érzi magát? És ez a kis emberke a lelkemben reméli, hogy Pupák talál majd egy embert, aki újra megfogja a szívét és újra lesz társa, sikere és boldogsága.
Kedves Olvasóm, köszönöm, hogy az elmúlt közel négy évben mellettem voltál és olvastad a gondolataimat és érzelmeimet.
Drága Pupákom, neked pedig köszönöm ezt a gyönyörű 3,5 évet, életem legszebb és legboldogabb éveit. Az élményeket és a rengeteg törődést, fogyelmet és gondoskodást. Kérek, mindig légy erős és boldog! Köszönök mindent!
Ölel és csókol:
Maxen
