Tavaszi kirándulás

Itt a hosszú hétvége, mi pedig programszervezésbe fogtunk. Irány Szentendre, döntöttük el pár napja, s nyakunkba vettük a HÉV-et. Egyszer már jártunk ott. Igazi kis város. Turistákkal hullámzó főtér a nagyváros szomszédságában. Egy fényes kis kavics a Duna partján.

Szeretem a zöld területeket, a parkokat, a fákat. Szeretem a nagyvárost és a nyüzsgést is, de parkból a fővárosban kevés van. Ezért is volt egy szép nap a mai. A HÉV-es utazás is tetszett. Szentendre pedig a nyugati mediterrán kisvárosokra emlékeztet a piros tetőkkel, a régi, alacsony házakkal. A bájuk és a varázsukba könnyű beleszeretni. Elcsavarja a séta az ember fejét és szerelmet vall a nap sugarainak.

Imádok cukrászda teraszán süteményt enni és beszélgetni, miközben ezernyi ember sétál el mellettem, fényképeznek, beszélnek, s néha a zsibongás, néha a madárcsicsergés a hangosabb.

Aztán a víz, amitől mindig csillog a szemem, mosolygok és ámulok. A Szentendre-Budapest egy órás hajóút fantasztikus volt. A szél, a partról integető emberek mind hozzájárultak a nap sikeréhez. Zöldellő fák, fodrozó hullámok, szél és napsütés.

A Feketeerdő torta a Szamos cukrászdában, majd az ebéd, a hajókirándulás, a fagylaltozás Budapest belvárosában, Pupákkal és egy kedves barátunkkal igazán feledhetetlen élmény. Hiányzott már egy ilyen nap a hétköznapok stressze után. Sok ilyet akarok még átélni!

Szeretem a tavaszt!

xoxo Maxen

2012.04.29. | komment | Címkék: budapest tavasz hétvége fagylalt kirándulás szentendre szamos hajókirándulás pupák

süti beállítások módosítása